Az 1973-as, az Egyesült Államok által támogatott chilei katonai puccs után az ország a neoliberális gazdaság tesztterületévé vált, amelyet a szuronyok hegyén, erőszakosan alkalmaztak.
Ötven évvel később, az Andok túloldalán, az argentin elnök, Javier Milei olyan átfogó gazdasági reformokat szeretne bevezetni, amelyek a chilei modellt viszonylag szelídnek tüntetik fel.
Augusto Pinochettel ellentétben Milei nem erőszakkal ragadta meg a hatalmat, hanem tavaly novemberben jelentős többséggel megválasztották.
Az önmagát “libertariánus kapitalistának” nevező elnök december 10-én lépett hivatalba, és bejelentette szándékát, hogy láncfűrésszel támadja meg az argentin állam struktúráit egy több mint 600 cikkelyt tartalmazó törvényjavaslat bevezetésével, amely példa nélküli hatásköröket biztosított volna számára, amelyeket egyetlen civil elnök sem élvezett a polgári-katonai diktatúra bukása és az alkotmányos uralom 1983-as visszatérése óta.
Mivel az argentin kétkamarás törvényhozás egyik kamarájában sincs többsége, a javaslatnak esélye sem volt törvénnyé válni. Néhány politikai elemző úgy véli, hogy a javaslat bevezetése csupán egy trükk volt, hogy egy enyhébb változatot tárgyaljanak ki, amely még mindig sokat adna Milei-nek abból, amit akart.
Hat hónappal később Milei az első elnök, aki nem fogadott el semmilyen törvényt hivatali ideje első félévében. Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy végrehajtói hatáskörét maximálisan kihasználva csökkentse az állami kiadásokat, több ezer közalkalmazottat bocsásson el és bezárja többek között a Nők Minisztériumát.
A törvényjavaslat csomagot, amelyet most 230 cikkelyre vágtak le és Alaptörvény néven ismernek, áprilisban a Kongresszus alsóháza elfogadta, főként a volt elnök, Mauricio Macri lojális képviselőinek támogatásával, aki 2015-19 között katasztrofális jobboldali kormányzatot vezetett, amely Argentínát adósságba taszította egy 57 milliárd dolláros IMF-kölcsön után.
Június 12-én, egy maratoni ülés után, a törvényjavaslatot a szenátus elnökének és Milei helyettesének, Victoria Villarruelnak a döntő szavazatával fogadták el, de csak további engedmények után, például az állami légitársaság, az Aerolineas Argentinas, a posta és az állami TV és rádió privatizálására vonatkozó javaslatok visszavonásával.
Ennek ellenére, amikor a törvényjavaslat a hónap végén visszatér az alsóházhoz, a képviselőknek lehetőségük van vagy elfogadni a törvényjavaslatot a módosított formájában, vagy elutasítani a szenátusi változtatásokat és szavazni az eredeti javaslatokról.
Milei törvényjavaslatának legvitatottabb részei közé tartozik a szándék, hogy gyakorlatilag minden állami entitást és közszolgáltatást privatizáljanak, csökkentsék a munkavállalói jogokat és megszüntessék a nyugdíjasok számára a hiányzó évek befizetésének lehetőségét az állami nyugdíjrendszerhez való hozzáféréshez.
Az elnök egy évre vészhelyzeti törvényhozási hatáskört is kapna az adminisztratív, gazdasági, pénzügyi és energetikai kérdésekben.
Amilyen rosszak ezek az intézkedések, a törvény legkárosabb része potenciálisan az “Incentive to large investors” (RIGI spanyol rövidítése), amely lehetővé tenné a külföldi befektetők számára az erdészet, bányászat, energia, technológia, turizmus, acél, olaj és gáz területein, hogy jelentős versenyelőnyöket élvezzenek a hazai vállalkozásokkal szemben.
A legjelentősebb engedmények lehetővé tennék számukra, hogy elkerüljék a nemzeti és helyi adók fizetését, repatriálják profitjukat, ne legyenek kötelesek helyben infrastruktúrát vásárolni, és ne legyenek felelősek a munkavállalók jólétéért a korábban lakatlan feltárási területeken.
Ha kihívás éri őket, és vitára kerül sor, az argentin állam elismerné a jogukat a hírhedt nemzetközi befektető-állam viták rendezési mechanizmusainak alkalmazására, és megvédené őket a helyi vagy külföldi peres ügyek ellen is.
A hazai üzleti szempontból a RIGI kritikusai szerint a befektetésnek nemcsak munkahelyet kellene teremtenie, hanem más termelő szektorokat is létre kellene hoznia a hazai inputok és nyersanyagok iránti kereslet ösztönzésével.
Úgy vélik, hogy ösztönöznie kellene a magasabb béreket és az ebből származó adóbevételeket, amelyeket újra be kellene fektetni a nemzeti gazdaságba, amely 2012 óta gyakorlatilag stagnál. Ehelyett több millió munkahely elvesztéséhez vezethet az iparban a közvetlenül vagy közvetve dolgozó munkavállalók számára, különösen a kis- és középvállalatoknál.
Kétségtelen, hogy ez a folyamat nem képes elősegíteni semmilyen irányított fejlődést az üzleti élet és az egész lakosság javára, növelni fogja a természeti erőforrások külföldi vállalatok általi kizsákmányolását, és súlyos következményekkel jár majd a környezetvédelmi szabványokat eltávolító jogszabályok miatt. A RIGI negatívan fogja befolyásolni Argentína gazdasági szuverenitását, és csak fokozni fogja a külföldi tőkétől való függőséget.
Mileit mindez a legkevésbé sem érdekli. Választási kampánya során helyesen azonosította Argentína krónikus inflációs problémáját, mint az emberek legégetőbb gondját, és elhatározta, hogy a legbrutálisabb “szabadpiaci” mechanizmusok bevezetésével ellenőrzi azt, hogy csökkentse a költségvetési hiányt, amelyet a probléma gyökerének lát.
A munkanélküliség és a szegénységi szint növekedését elkerülhetetlen járulékos károknak tekinti az infláció elleni háborúban, amely végül elvezeti az országot a gazdagság és jólét napsütötte fennsíkjaira.
Elkerülhetetlenül, politikája heves ellenállást váltott ki a szakszervezetek, a szegényeket és kisemmizetteket képviselő szervezetek részéről, hatalmas felvonulások és tüntetések formájában az ország különböző részein, de különösen a fővárosban, Buenos Airesben.
Amikor az Alaptörvényről június 12-én vitáztak, a kongresszus előtt összegyűlt ezer tüntetőt paramilitáris rendőri erők támadták meg és verték meg, egyértelmű üzenetet küldve arról, hogy a másként gondolkodást nem fogják tolerálni.
Öt politikust, akiket elkapott a csetepaté, borsspray-vel fújtak le és kórházba kerültek — bár ez egyáltalán nem érdekelte Patricia Bullrich biztonsági minisztert, aki nevetségesen azt állította, hogy a rendőrség csak a dolgát végezte egy “modernkori puccs” megakadályozásában.
Milei első hat hónapjában hivatalában 30 napot töltött utazással a világ körül, hogy vezető jobboldali politikusokkal találkozzon. Egy kiszámíthatatlan egyén, aki diplomáciai incidenseket okozott azzal, hogy nyilvánosan sértegette Mexikó, Kolumbia és Kína elnökeit, valamint Spanyolország miniszterelnökét.
Ironikus módon ezek az akciók és a növekvő polgári nyugtalanság Argentínában óvatossá tették a külföldi tőkét az országba való befektetéssel kapcsolatban, annak ellenére, hogy Milei próbál rendkívül kedvező befektetési klímát teremteni.
A befektetők stabilitást akarnak, és fél évszázaddal ezelőtt Chilében volt egy elnyomó katonai diktatúra, amely ezt megadta nekik, ellentétben az Argentínában potenciálisan ingatag helyzettel, ahol a közvélemény-kutatások szerint egyre több választó kezd kételkedni abban, hogy a dolgok hamarosan jobbra fordulnak.
forrás: Morning Star